Breaking

1.14.2019

AMON AMARTH és TRIVIUM: nyáron együtt, újra a Barba Negra Track-ben!

Két évvel nagysikerű Barba Negra Track-es bulija után idén június 12-én ismét visszatér hozzánk az AMON AMARTH, ráadásul új lemezének dalait először mutatja be itthon.


A zenekar a kaliforniai Sphere stúdióban befejezte a munkálatokat az új albumán. Az egyelőre még cím nélküli lemezt Jay Ruston producerrel (Anthrax, Steel Panther, Stone Sour stb.) rögzítették, a megjelenése pedig tavaszra várható, minden bizonnyal a május elején startoló amerikai turné előtt.

Johan Hegg énekes az új anyagról, a 2016 tavaszán megjelent konceptlemez, a Jomsviking folytatásáról:

"A legutóbbi lemeznél egy komplett kib...ott filmes forgatókönyvet írtam, aztán abból csináltunk egy albumot. Ezúttal semmi hasonló ötletem nem volt, de nem is akartunk egy újabb konceptlemezt. A Jomsviking annyira jól sikerült, hogy ha egy újabb konceptanyaggal próbáltuk volna megfejelni, az csaknem lehetetlen lett volna. Ahhoz mindenképpen szükséges lett volna egy igazán óriási történet. De ilyen nem volt, szóval értelmetlen lett volna nekiállni. Ezúttal egy kicsit lusta is voltam... megvártam, amíg megszületik a zene, hogy lássam, merrefelé mutatja az irányt."

A speciális, szabadtéri show a zenekar egyetlen magyar bulija lesz 2019-ben!


Amon Amarth: First Kill - hivatalos video:
www.youtube.com/watch?v=qw5G6fF-wqQ

A különleges est egyik kiemelt vendége a 2018-ban a legjobb metal csapatnak járó Grammy díjra jelölt TRIVIUM lesz. A modern metal brigád harmadszor érkezik hozzánk, ráadásul első honi koncertjüket is éppen a Barba Negra Track-ben adták két éve.


Trivium - The Wretchedness Inside (Official Video)
www.youtube.com/watch?v=PPNRplQnFX0

További speciális vendégek hamarosan!

❒ A Hammer Concerts bemutatja:
AMON AMARTH
TRIVIUM
2019.06.12.
Budapest
Barba Negra Track

❒ JEGYÁRAK:
9499 Ft - early bird, január 31-ig kizárólag a a Rock1 rendszerén
10499 Ft - elővételben
11999 Ft - a koncert napján és a helyszínen

❒ ONLINE JEGY:
jegy.rock1.hu/amon_amarth-trivium_20190612

❒ FACEBOOK ESEMÉNY:
www.facebook.com/events/605737836552457/

❒ LINKEK:
www.facebook.com/amonamarth/
www.amonamarth.com/
www.facebook.com/Trivium/www.trivium.org

✔ Hammer Concerts Facebook oldal:
www.facebook.com/hammerconcerts/
✔ Hammer Concerts Instagram oldal:
www.instagram.com/hammerconcertshungary/

No comments:

Post a Comment