Breaking

5.26.2021

Helldiver dalpremier a júniusi Új hajnal virrad nagylemezről Scrott Petivel: A bizalom ára


"Íme egy újabb dal, szöveges videó formájában a JÚNIUS 4-ÉN megjelenő "ÚJ HAJNAL VIRRAD" című lemezünkről! A dalban vendégénekesként közreműködik Schrott Péter (Continoom, Zártosztály, Tűzmadár). Fogadjátok szeretettel!" - üzente a Helldiver a friss nóta kapcsán.


A zenekar új stúdióalbuma stílusát tekintve elrugaszkodik a klasszikus hard rock vonaltól, elődeihez képest inkább egy heavy metal album született. Zeneileg és a szövegvilágot illetően is néhány dal kivételével súlyosabb tételek hallhatók majd az új albumon.

A lemez előrendelhető: rendeles(at)helldiver.hu

"Két duett dal lesz hallható az új lemezen, az egyik "A Sosem múlik el" Dudás Ivett (Tales Of Evening) vendégszereplésével, a másik pedig a most bemutatott dal "A bizalom ára" Schrott Péter (Continoom, Zártosztály) közreműködésével. Mindkét dal adta magát és egyértelmű volt számunkra, hogy kiket kérjünk fel a feladatra. Nagy öröm volt számunkra, hogy elfogadták a felkérést és úgy gondoljuk, a végeredmény önmagáért beszél. Ivett és Peti kiváló énekes, és nagyra becsüljük munkásságukat. "A bizalom ára" teljes mértékben hitelessé vált Peti közreműködéséve, hiszen a dal a barátságról szól és Ők ketten Csabival azon túl, hogy több produkcióban is szerepelnek együtt, baráti viszonyt is ápolnak. Zenekari szinten pedig már az előző lemeznél is felmerült Peti neve mint lehetséges vendégénekes. Hát ez most megvalósult, amit ezúton is szeretnénk megköszönni." - tették hozzá. 

"Hiba a gépezetben" videó:

Albumelőzetes:

No comments:

Post a Comment