Breaking

7.02.2020

Omen dal- és klippremier: a zenekar korábbi tagjaival szól ‘A család’

“A család” címmel jelentkezett egy különleges új dallal és videoklippel az idén 30. születésnapját ünneplő Omen. Az évfordulót ősszel egy jubileumi best of kiadvány is megkoronázza, november 27-én pedig egy nagykoncert keretében köszönthetjük fel a zenekart a Barba Negrában. A korongon a Denevér Hangstúdióban, Cserfalvi "Töfi" Zoltán segédletével felvett friss tétel is hallható lesz, melyhez most a HyperMedia stábjával készült videó.

A dalban újra hallhatjuk a zenekar több korábbi tagját, hosszú idő után szólal meg Omen szerzeményben az alapító énekes, Kalapács József hangja, visszatért Koroknai Árpád, akit tavaly váltott Stula a zenekar élén, illetve feltűnnek Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt gitárosok, és Vörös Gábor basszusgitáros is. A dalban szerzőként is bemutatkozik az új gitáros, Tóth Károly “Carlos”, illetve itt debütál Stula is, mint szövegíró.


Nagyfi László alapító gitáros saját szavaival a friss dalról:
“A dal, ahogy a címe is mutatja, a családról szól, ám tágabb értelemben jelentheti közeli barátainkat, a magyarságot határainkon innen és túl, és most a mi esetünkben magát a zenekart is, hiszen megannyi barátunkkal játszottunk már együtt ebben a zenekarban, és hiába nem tagok már, az Omen egy nagy család, melynek Ők örökre a tagjai lesznek.”


Közreműködő korábbi tagok:
Kalapács József - ének
Koroknai Árpád - ének
Sárközi Lajos - gitár
Szijártó Zsolt - gitár
Vörös Gábor - basszusgitár

Omen 2020:
Molnár Péter “Stula” - ének
Nagyfi László - gitár
Tóth Károly “Carlos” - gitár
Mezőfi József - basszusgitár
Nagyfi Zoltán - dobok

www.omen.hu/
www.facebook.com/Omenzenekar/
www.facebook.com/HammerMusicHungary/

No comments:

Post a Comment