Breaking

5.23.2019

Anno: Black-Out, 1996. 03. 30., Budapest, Black Jack Rock Klub

Amikor megtudtam, hogy a Black-Out lemezszerződéshez jutott, magamban csak annyit mondtam: "Csoda történt!" Nem tudom, miért tartott olyan sokáig, hogy valamelyik kiadó végre felfigyeljen erre a csapatra.

Az Esőnapra keresztelt új anyag rögtön megfogott zeneileg és szövegileg egyaránt, ezért nagyon örültem, amikor kiszúrtam a plakátokon a zenekar nevét.

Mikor odaértünk, a klub kongott az ürességtől. Aztán szép lassacskán megtelt a terem. A közönség - bár az együttes még sehol sem volt - már elfoglalta helyét. Kb. fél óra múlva megérkezett a Black-Out. A srácok gyorsan elhelyezkedtek a színpadon és egyből egy friss szerzeménnyel, a Lepketánccal nyitották a műsort. Utána három régebbi dal, a borongós Vigyél el, a Benned vagyok és a felkavaró Élek még következett. Majd ismét az aktuális album került terítékre, a pozitívabb mondanivalójú Rabolj ki című szám segítségével. A Fekete kéknél már jól beindult a tömeg. A publikum lelkesen fogadta az új nótákat is, mint pl. a Maradni?-t és a súlyos hangszerelésű Kertet. A második kaziról elhangzott ...Az első, és az Orosz rulett folytatásaként a sodró lendületű Óz és a csodák temploma pergett le. A buli vége felé közeledve, eljátszották a Jég és a fogós refrénű Árnyak című dalokat. A finálét a nagy sikerű és zseniális Spirál jelentette. A rajongótábor szinte visszakövetelte a bandát a pódiumra. Ráadásként az első albumról ismert Fehér hamu és a Zuhanás tett pontot a koncertre.

Kowa közvetlenül konferált és nagyon jól énekelt, Szabolcs ugrabugrált és intenzíven gitározott (már amennyire a színpad mérete megengedte), Zoli teljes bedobással püfölte a dobokat (persze, a Csányi-tesók a vokálokról sem feledkeztek el), Laci fejrázás közepette döngette a basszusgitár húrjait. Szóval, remek lemezbemutató előzetest láttunk!

(A kép Andrics Laci honlapjáról származik: http://andricslaci.hu)

sw (Szi.Szi.)

No comments:

Post a Comment